
A szorongás nem mindig látványos
Lehet valaki pontos, felkészült és mosolygós, miközben belül folyamatos készenlétben él. A látható teljesítmény nem árulja el, mennyi erőfeszítésbe kerül egy hétköznapi nap.
Nem mindig a nagy válaszok hiányoznak.
Néha csak arra van szükségünk,
hogy végre jól kérdezzünk.

Lehet valaki pontos, felkészült és mosolygós, miközben belül folyamatos készenlétben él. A látható teljesítmény nem árulja el, mennyi erőfeszítésbe kerül egy hétköznapi nap.

A családi örökség a hétköznapokban is továbbadódik: abban, hogyan vitázunk, kérünk segítséget, vagy reagálunk egy hibára. Milyen mintát szeretnénk láthatóvá tenni?

A nap végére minden fontos ügyet megbeszéltünk, csak éppen egymásról nem tudunk semmit. Hogyan különböztessük meg a túlterhelt hétköznapokat attól, hogy valami a kapcsolatban kér figyelmet?

Az önelfogadást könnyű újabb követelményként megélni: már abban sem vagyok elég jó, hogy szeressem magam. Honnan lehet elkezdeni, ha a lelkes megerősítések idegenül hangzanak?
ELOLVASOM →
Végre van egy szabad óránk, mégsem pihenünk: gyorsan elintézünk valamit, vagy észrevétlenül eltelik az idő a telefon előtt. Hogyan találhatjuk meg azt a szünetet, amelyre valóban szükségünk van?

Ha a hétvége már csak arra elég, hogy valahogy összeszedjük magunkat hétfőre, érdemes a munkavégzés feltételeire is ránézni. A túlterhelés nem oldható meg kizárólag jobb időbeosztással.

Van, amikor már nem az a kérdés, mire lennénk képesek, hanem az, mire szeretnénk fordítani az időnket. Az életközepi számvetésben a veszteségek és az új lehetőségek egyszerre kérhetnek helyet.

Egy általános köszönet kedves gesztus. Egy pontos köszönet azt is megmutatja a másiknak, hogy láttuk, amit tett. Hogyan férhet meg a hála az őszinteséggel és a jogos hiányérzetekkel?